2011. december 27., kedd

Tegola projekt I.

Szeretettel köszöntök Mindenkit! Az elmúlt időben elég elfoglalt voltam, ezért kicsit elhanyagoltam a blogomat, amit most szeretnék is bepótolni! 

Mi is az a Tegola? Egyszer már készítettem egy világítótornyot, azonban ott a háttér is benne volt. Ezzel szemben most egy újfajta tegolát készítettem, ugyanis az egész kúpcserép alkotta meg az épületet. Az eredeti elképzelésem alapján egy görögös ház volt a cél, ami a következőképpen valósult meg:

1. lépésben a kúpcserepet fehérrefestettem, majd a rizspapírból kivágott elemeket többféle kombinációba felpróbáltam. Végül szalvétaragasztóval "rögzítettem".


2. lépés: úgy gondoltam, hogy adok az épületnek egy kicsit régies, antik hatást, ezért a szabad felületeket szürkére festettem, majd az egy komponensű repesztőlakkal ismét lefestettem, amire még egy réteg fehér szín jött.

3. lépésben az épület kiegészítőit terveztem meg. Az ajtót és a spalettákat, valamint a korlátot és a virágfuttatót balsafából készítettem el. Az ablakpárkányokat, "stukkókat" és a lépcsőt levegőn száradó gyurmából készítettem.A fa kiegészítőknek is adtam egy kis antik hatást.



4. lépésben rögzítettem a kiegészítőket. A lépcső esetében struktúrpasztával elfedtem az összeillesztést és az egyenetlenséget.  ragasztáshoz műanyag ragasztópisztolyt és hobbiragasztót használtam.


5. lépés: a tetőt terveztem meg, ami kicsit nehéz volt, mert egy íves tetőről van szó és még nem csináltam ilyet. A cserepek elkészítéséhez terrakotta színű levegőn száradó gyurmát használtam, amit kb 2-3 mm vastagra nyújtottam, majd trapéz alakúra vágtam és egy kúp alakú fára nyomkodtam, így elnyerte a jelenlegi formáját.



4 megjegyzés:

  1. Úh, ez fantasztikus!
    Nekem ez az első, simább, dekupázsos tegola jobban tetszik, mert a falra éppen szuper!
    Viszont a másik hihetetlen dekoráció lenne a tengeri emlékekből készített akváriumom mellett!!!
    Nagyon belopta magát a szívembe!!!

    (ui: Nem találom az email címedet! Segíts ki kérlek!)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy visszatértél. Nagyon jó lett a tegolád!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!!! :) email: polgi01@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Hű ez nagyon jól néz ki!! Az a tetőcserép, és azok a kicsi ablakok...nagyon szuper! :o)

    VálaszTörlés